Jásdi István lett idén a Borászok Borásza

Jásdi István csopaki bortermelő nyerte el idén a Borászok Borásza díjat; a Borászok Barátja díj kitüntetettje Csizmadia András gasztrofilozófus lett – közölték a szervezők az MTI-vel.

Az egyik legrangosabb hazai borszakmai elismerésként számon tartott díj ötvenes jelöltlistáját hagyományosan a cím eddigi birtokosai állították össze. Az ötven jelölt borász maga közül választotta meg a döntősöket – Bodó Judit tokaji, Ipacs Szabó István villányi, Jásdi István csopaki, Konyári János balatonboglári és ifj. Szepsy István tokaji bortermelőket -, miként ők szavazták meg végül az idei Borászok Borászát is. A borászok minden évben egy civilt is díjaznak a magyar borért végzett tevékenységéért. Az elismerést a péntek esti díjkiosztón Csizmadia András gasztrofilozófus, a Bor-Schola alapítója és vezetője vehette át. A jelöltek között volt Ambrus Lajos József Attila-díjas író, szőlőbirtokos, a Food&Wine vendégszerzője; Caroline Gilby Master of Wine, botanikus; Herczeg Ágnes borszakértő, a londoni WSET diplomása, a Masters of Wine intézetének első magyar női hallgatója, valamint Kovács Pál, a Debreceni Borbarátok Társasága Közhasznú Egyesület elnöke is.

Forrás: MTI