Megkezdődött a Jókai-napok rendezvénysorozata Balatonfüreden

Megkezdődött pénteken a Jókai-napok rendezvénysorozata Balatonfüreden, ahol két napon át egyebek mellett folyóirat- és könyvbemutató, gálaest és gasztronómiai élmények várják a látogatókat. Závogyán Magdolna, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős helyettes államtitkára a balatonfüredi Jókai-villa kertjében tartott pénteki megnyitón kiemelte: az idei rendezvényen kitüntetett szerep jut a 200 esztendeje született Arany Jánosnak.

Arany János és Jókai Mór levelezésének 17 dokumentuma a Jókai-villa hátsó verandáján kialakított kiállítótérben látható egy hónapon át – közölte. Závogyán Magdolna szavai szerint a Jókai-napok egy “mindenkit megszólító összművészeti élménycsomag”. A gyorsan változó, élményközpontú világban az irodalmi emlékházak, mint a Jókai-villa egy a csaknem száz Kárpát-medencei irodalmi és színházi kultuszhely közül, “mely a folytonos változások közepette szilárd és megkérdőjelezhetetlen fogódzót kínál számunkra a magyar nemzeti identitás fontos helyszíneként” – fogalmazott.  Hozzátette: nagy íróink lakóhelyét bejárni, használati tárgyait kézbe venni, olyan, mintha találkoznánk velük. Irodalmi kultuszhelyeink így mind arra ösztönöznek bennünket, hogy őrizzük nagyjaink örökségét.

Bóka István, Balatonfüred polgármestere arról beszélt, hogy Jókai Mór egyike azoknak a magyar íróknak, akinek kultusza már életében kialakult nemcsak hazájában, hanem a Kárpát-medencében és azon túl is. A Jókai-kultusz központja Balatonfüred, ahol 160 évvel ezelőtt villát vásárolt Jókai Mór. A kultusz életben tartásához elengedhetetlen az itt élők szeretete és elkötelezettsége az örökség mellett – fogalmazott a polgármester. Somogyi Tivadar, Győr alpolgármestere megtiszteltetésnek nevezte, hogy a rendezvény díszvendég városa ezúttal Győr. Arról beszélt, hogy Balatonfüred – Győrhöz hasonlóan – a kultúra, a tánc, a zene városa, éppen ezért nagy szerepe van a két város közötti kulturális együttműködésről szóló szerződés aláírásának, melyet május 8-ra terveznek – fűzte hozzá.

A megnyitót követően Villányi László, a Győri Műhely főszerkesztője beszél a kortárs irodalmi folyóiratról a Bergmann Cukrászdában. A nosztalgiázást kedvelők reformkori sétán vehetnek részt, Szörényi László irodalomtörténész Arany és Jókai kapcsolatát elemzi előadásában, a Vaszary Galériában. A Győri Filharmonikusok gálaestjének keretében mutatkozik be a rendezvény díszvendég városa az Anna Grand Hotelben. A rendezvény második napján zenei és táncegyüttesek szórakoztatják a látogatókat és megtartják a hagyományos bablevesfőző-versenyt mintegy ötven csapat részvételével, ezen kívül játszóház és geotúra várja az érdeklődőket.

Forrás: MTI

Jókai-konferenciát rendeznek december első hétvégéjén Balatonfüreden

Jókai-konferenciát tartanak december első hétvégéjén a balatonfüredi Városi Múzeumban, a kétnapos irodalmi seregszemle témája az író novellisztikája – tájékoztatta az MTI-t a rendezvényt szervező Tempevölgy Folyóirat főszerkesztője.

Tóbiás Krisztián elmondta, hogy míg Jókai regényei széles körben ismertek, addig számos kevésbé olvasott novellája van, ezért tartják fontosnak a szakemberek, hogy közülük minél többet megismertessenek és megőrizzenek az utókor számára. Hozzátette: Jókai Mór regényeit archaikus nyelvezetük miatt nehezen értik a mai fiatalok, novellái azonban terjedelmük és nyelvhasználatuk miatt is könnyebben értelmezhetők.

A konferencián mások mellett Eisemann György, Fried István és Szajbély Mihály tart előadást, az elemzett novellákat a Tempevölgy Folyóirat adja ki a 25 írást tartalmazó, A Balaton Vőlegényei című kötetben, amelyhez kapcsolódóan jövőre a konferencia előadásairól szóló tanulmánykötet is napvilágot lát. Ezen kívül bemutatják a tanácskozáson a tavalyi Kisfaludy-konferencia tanulmánykötetét is – közölte Tóbiás Krisztián.

A novelláskötet címadó írása, A Balaton Vőlegényei, egy balatonfüredi legendán alapszik, miszerint a Balaton mindig is megkövetelte áldozatait. A novellában szereplő két fiatalember a vízben leli halálát. Az egyik holttest előkerül. A másik férfi családja a sírt felkeresve követeli, mutasson irányt az elhunyt, hogy megtalálják a fiúk holttestét, amelyre végül a tihanyi öbölben lelnek rá – részletezte a konferencia szervezője.

Tóbiás Krisztián felidézte: az idei konferencia a negyedik abban a 2005-ben útjára indított sorozatban, melyet hosszabb szünet után, 2012-ben a Tempevölgy folyóirat és Balatonfüred városa közösen szervez kétévente.
A tanácskozás nyitott a nagyközönség számára – fűzte hozzá.

Forrás: MTI