A hétvégén még lesz sportolásra alkalmas jég a Balatonon

A Balaton jege Siófok környékén, több táblán végzett mérés szerint, 30 centiméter vastag, így a hétvégén várhatóan marad a jó minőségű, korcsolyázásra is alkalmas jég – tájékoztatta az Országos Meteorológiai Szolgálat siófoki obszervatóriumának vezetője csütörtökön az MTI-t.

Horváth Ákos elmondta, hogy 1987-ben a 45 centimétert is elérte a jégvastagság, 30 centi körüli értékeket mértek 1997-ben és 2005-ben is. Az utóbbi néhány évben, így 2014-ben és 2015-ben is alig vagy egyáltalán nem alakult ki összefüggő, mérhető jégborítás a nyílt vízen.

Az idei kitűnő jég a hideg mellett annak is köszönhető, hogy nem hullott rá számottevő hó. A jég ugyanis a megmaradását, illetve a vastagodását a hideg levegőnek és az éjszakai kisugárzásnak, vagyis derült éjszakákon a felszíni hűlésnek köszönheti. A jégfelszínt beborító hótakaró pedig mindkét hatást gyengítené, ráadásul az alul lévő víz ilyenkor gyorsan olvasztani kezdi a jeget, így a tartása csökken, a szerkezete megváltozik – magyarázta a szakember. A Balatonon kialakult vastag jégre jellemző, hogy a hideg éjszakákat követő délelőtti enyhülés hatására a tavon nagy dörrenéssel alakulnak ki rianások, amelyek mentén 10-30 centiméter szélességben akár több kilométer hosszan is megnyílik a jég – mondta Horváth Ákos.

A legfrissebb meteorológiai előrejelzések szerint bár a magasban már a hétvégén megindul a melegedés, a Balaton felszínén még a jövő hét közepéig is tarthatja magát a hideg. Ajánlott, hogy mindenki csak a biztonságos táblákon, lehetőleg a kijelölt helyeken korcsolyázzon, kerülje a rianásokat, amelyek közelében elvékonyodhat az egyébként vastag jégréteg – figyelmeztetett a szakember.

Forrás: MTI

 

Stratégia a baltonboglári és a somogyi bor presztizsének javítására

Stratégia készül nyárra a Somogy megyében, elsősorban a Balatonboglári borvidéken termelt bor presztizsének növelésére. A témában érintett borászok, szakmai szervezetek képviselői és politikusok szerdán, Kaposváron tartották első megbeszélésüket.

Gombos Sándor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Somogy megyei elnöke a szervezet által kezdeményezett találkozót követő sajtótájékoztatón azt mondta: a boglári borvidéken termett szőlő 70-75 százalékát nem helyben dolgozzák fel, hanem értékesítik, így a hozzáadott érték máshol jelenik meg. Hozzátette, gondot jelent az ültetvények elöregedése és a szőlő országosan is “megalázóan alacsony”, 30-35 eurócent körüli felvásárlási ára, utóbbi hatására a Dél-Balatonnál egyre több helyen látni elhanyagolt parcellákat osztatlan közös területeken. Szavai szerint azonnali lépések szükségesek a marketing erősítéséért, a dél-balatoni borok imázsának javításáért, emellett szeretnék elérni a szőlő felvásárlási árának növelését és mintegy 3-500 hektárnyi nagyon elavault ültetvény megújítását

Bujdosó Ferenc borász, a Balatonboglári borvidék elnöke utalt rá, hogy a balatonboglári a mintegy 2800 gazda által megművelt 3300-3400 hektárnyi ültetvényével az ország ötödik legnagyobb borvidéke, a feldolgozáshoz szükséges kapacitás azonban alacsony a leszüretelt szőlő mennyiségéhez képest. Elmondta: a borvidéken évjárattól függően 250-300 ezer mázsa szőlő terem évente. Ebből legfeljebb mintegy 220 ezer hektoliter, azaz 30 millió palack bor készülhet, de a nagy része a kívülre történő értékesítés okán nem boglári, hanem más jelzéssel, illetve nem az elvárható minőségben kerül forgalomba.Hozzáfűzte, hogy a térségben hivatalosan 158-an készítenek bort, közülük mindössze 18-20 pincészet foglalkozik termékei országos terjesztésével. Bujdosó Ferenc közölte, a helyi borászat erősödése szempontjából kedvező lenne, ha kampányokkal, marketingmunkával sikerülne a tudatos vásárlásra ösztökélni a fogyasztókat. Rámutatott, a szerdai megbeszélésen megállapodtak abban, hogy a borvidék borászai nemcsak a Balaton-parton, hanem Kaposváron és környékén is több boros rendezvényen mutatkoznak majd be, népszerűsítve termékeiket, és dolgoznak országos ismertségük, elismertségük növeléséért.

Biró Norbert (Fidesz-KDNP), a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke közölte, a stratégia tervezése folyik, konkrét megoldási javaslatokat később fogalmaznak meg. Úgy vélte, sokat segíthet az ágazaton az egészséges patriotizmus, vagyis az, hogy a borkedvelő fogyasztók keressék a somogyi borokat, amelyeket a helyi népszerűség növekedésével máshol is könnyebb lesz értékesíteni. Witzmann Mihály, a térség fideszes országgyűlési képviselője az MTI-nek hangsúlyozta: a szőlőművelésnek több évezredes hagyománya van a Balaton partján, az ágazat fejlődése, sikere érdekében szükség van a politika, a szakmai szervezetek és borászok összefogására.

Kitért rá, a kívánatos az lenne, ha a szőlőtermés 70 százalékát nem értékesítenék, hanem inkább helyben dolgoznák fel. Ez a tradíció életben tartása mellett magasabb bevételt jelentene és számos munkahelyet teremtene Somogyban. Hozzáfűzte, a megoldási javaslatok között fel lehet vetni a helyben értékesítést segítő átvevőhelyek, feldolgozóüzemek létesítését, vagy egy borkombinát megvásárlását, beindítását.

Forrá: MTI

Egyre több a jégpálya a Balatonon

Hosszú évek óta nem volt ilyen huzamos ideig téli sportolásra alkalmas a Balaton jege, mint most: sorra nyílnak a kijelölt jégpályák, és rengeteg jeges programot szerveznek erre a hétvégére is – közölte Balassa Balázs, a Balatoni Szövetség elnöke pénteken az az MTI-vel.

A régió önkormányzatait tömörítő szervezet vezetője szerint a hetek óta tartó fagyos időjárásnak köszönhetően “igazi téli szezon” van a Balatonnál. Turisztikai attrakcióvá vált az üdülőrégió nemcsak a korcsolyázók vagy a jégvitorlázók számára, hanem a befagyott tó és a téli Balaton látványa miatt is. Ennek is köszönhető, hogy a nagyobb városok után már a kisebb települések is sorra nyitják kijelölt jégpályáikat, programokat is biztosítva a hétvégére – tette hozzá.

Siófok jégpályáján pénteken 30 centiméteres jégvastagságot mértek. Az elmúlt vasárnap délutánján szervezett jeges programon 5-6 ezren korcsolyáztak, szánkóztak, fakutyáztak, így a város erre a hétvégre megduplázta az önkormányzat cége által üzemeltett pálya méreteit. Keszthely, Balatonfüred, Tihany szintén jelölt már ki jégpályákat.

Ezen a hétvégén újabb pályák nyílnak az északi és déli part több kiesebb településén is az önkormányzatok vagy helyi turisztikai civil szervezetek jóvoltából. Ezeken a biztonságos terület kijelölése és a felügyelet mellett több helyen jégversenyeket és egyéb programokat is szerveznek.

Vonyarcvashegy Jégrandi nevű programja péntektől vasárnapig tart, amelynek részeként szombat délutántól Jégszobrász Művésztelep is nyílik. “Jégbulit” szerveznek szombat délután Badacsonytomaj strandjának jegén is, vasárnap délután pedig Balatonfenyvesen jeges versenyek lesznek. Alsóörsön, Balatonalmádiban, Balatonberényben, Balatonföldváron és Fonyódon is jégen szervezett versenyek, ügyességi játékok, jelmezes felvonulás és forró italok várják a vendégeket.

A közeli napokban “BalatonÁtcsúszást” szervez Kardos Gábor ötletgazda, aki az MTI-nek elmondta, a programra akkor kerülhet sor, ha a vízimentők vállalják a Balatonon átkelők biztosítását, amiről már folynak a tárgyalások.

Forrás: MTI

Véradásra hív a Vöröskereszt

Adj vért és ments meg három életet
Adj vért! – Minden csepp számít!

A tartós hideg és a megfázásos megbetegedések miatt a vártnál kevesebben adtak vért január első két hetében, ezért mindenkit véradásra kér a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat.

A Magyar Vöröskeresztnek naponta 1800 véradót kell toboroznia ahhoz, hogy a kórházi ellátáshoz szükséges vérmennyiség rendelkezésre álljon. A szervezet MTI-hez kedden eljuttatott közleményében arra kértek mindenkit, aki egészségesnek érzi magát, hogy vegyen részt a januárban országszerte szervezendő 447 véradás valamelyikén.

A véradások helyszíne és időpontja megtekinthető a Adj vért! – Véradások oldalon vagy a Véradás-Vöröskereszt nevű, ingyenesen letölthető mobilalkalmazáson keresztül. Véradásra az Országos Vérellátó Szolgálat intézményeiben is van lehetőség, ezek listája a OVSZ oldalon található.

Forrás: MTI

Korcsolyázók Keszthelynél

Korcsolyázók a Balatonon
Korcsolyázók Keszthelynél

Korcsolyázók a Balaton jegén a keszthelyi városi strandon 2017. január 15-én. A nagy érdeklődés miatt ettől a naptól újból lehet korcsolyázni a Balatonon, bár a hét végi havazás rontott a jég minőségén. MTI Fotó: Varga György

Feltöltős SIM-kártyák adategyeztetése

Július 1-jén megszűnnek azok a feltöltős SIM-kártyás mobiltelefon-szolgáltatásra vonatkozó előfizetői szerződések, amelyekről nem nyilatkoznak az előfizetők – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) rendeletéből, amely szerdán jelent meg a Magyar Közlönyben.

A rendelet szerint a szolgáltató köteles értesíteni az előfizetőt az évenkénti adategyeztetés, valamint a személyazonosságot igazoló ellenőrzés érdekében. A személyazonosságot igazoló ellenőrzést a szolgáltató az előfizetői szerződés megkötését megelőzően, vagy már megkötött előfizetői szerződés esetén adategyeztetés érdekében az előfizető által megadott adatok alapján végzi el. Ha a szerződő előfizető nem rendelkezik a személyazonosság igazolására alkalmas, magyar hatóság által kibocsátott okmánnyal, a szolgáltató a szerződő fél által személyesen bemutatott, Magyarországra történő beutazásra vagy magyarországi tartózkodásra jogosító okmány vagy engedély alapján végzi el az ellenőrzést. A jogszabály szerint a szolgáltató egy előfizetővel legfeljebb 10, egy üzleti előfizetővel 50 feltöltőkártyás szerződést köthet és tarthat fenn egyszerre és egy feltöltős SIM-kártya szerződés csak egy előfizetői hívószámra vonatkozhat.

A rendelet szerint a szolgáltató legalább két alkalommal köteles értesíteni az előfizetőt, hogy 2017. július 1-jén megszűnik azon feltöltős SIM-kártyás telefon-szolgáltatásra vonatkozó előfizetői szerződése, amelyről nem nyilatkozik. Amennyiben pedig az előfizető egyáltalán nem nyilatkozik, valamennyi előre fizetett díjú mobiltelefon szolgáltatásra vonatkozó előfizetői szerződése megszűnik 2017. július 1-jén. A rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Az Országgyűlés tavaly november 22-i ülésén fogadta el az elektronikus hírközlésről szóló törvényt is módosító javaslatot a feltöltős SIM-kártyákra vonatkozó szabályok szigorításáról. Karl Károly, az NMHH hírközlésfelügyeleti főosztályvezetője korábban elmondta, körülbelül 4,8 millió előre fizetett díjú mobilszerződést tart számon a hatóság, ebből azonban nem mind mobiltelefonra vonatkozik, egy részük pedig valószínűleg alvó (inaktív) szerződés, illetve előfordulhat, hogy több szerződés van egy ügyfél nevén.

Forrás: MTI

Kijelölték az első hivatalos jégpályákat

Két önkormányzat, Keszthely és Siófok is kijelölte az első hivatalos jégpályákat a Balatonon. A meteorológiai előrejelzések szerint átmeneti enyhülés után a jövő héten is marad a hideg idő, egyelőre nem kell olvadástól tartani.

Horváth Ákos, a siófoki obszervatórium vezetője az MTI-nek kedden azt mondta, hogy a parttól távolabb 17-18 centiméteres jégvastagságot mértek, a jég partközelben ennél jóval vastagabb is lehet. Hozzátette, csütörtök délután ugyan melegfront érkezik a térségbe, ami plusz pár fokos maximális hőmérséklettel járhat, de a napi átlaghőmérséklet továbbra is alacsony marad. Olvadástól már csak azért sem kell tartani, mert pénteken újabb hidegfront éri el a Balatont. A téli sportolásra vágyóknak inkább a melegfronttal érkező csapadék okozhat gondot, ami megváltoztathatja a jégfelületet, a hétvégén – főként szombaton – pedig erős szélre lehet számítani.

A legutóbb 2011-ben volt ilyen vastag, sportolásra több helyen is alkalmas, tartós jégborítása a Balatonnak – mondta a szakember, aki figyelmeztetett arra, hogy jelenleg vékony hóréteg borítja a tó jegét, ellepve annak egyenetlenségeit. Ezért ahol lehet, mindenki maradjon a kijelölt jégpályákon, illetve a már kipróbált, biztonságos jégtáblákon, és kerülje a turzásokat, rianásokat. A tapasztalatok szerint egy-egy összefüggő jégtábla egyenletes vastagságú és több négyzetkilométeres kiterjedésű is lehet. A tó északi partján fokozott óvatosságra van szükség, mert a korábbi északi szelek miatt a part mentén sok helyen felszakadt, majd újrafagyott jégborítás igen eltérő, egyes helyeken még nem kellő vastagságú – közölte Horváth Ákos.

Keszthelyen már vasárnaptól, Siófokon keddtől működik az önkormányzatok cégei által kijelölt jégpálya – a hirbalaton.hu tájékoztatása szerint. A két nagy balatoni városban műjégpályákat is üzemeltetnek, de népszerűbbnek mutatkozik a Balaton szabad jegén való korcsolyázás. A kijelölt jégpályák mellett néhány szolgáltatást (illemhely, büfé, kölcsönző) is igénybe lehet venni, és a hivatalos nyitvatartási időben (Keszthelyen 10 és 18 óra között, Siófokon 9 és 17 óra között) a korcsolyázók biztonságára is ügyelnek. Balassa Balázs, a balatoni önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség elnöke az MTI-nek elmondta, évek óta nem alakult ki ilyen, korcsolyázásra több helyen alkalmas jégfelület a Balatonon, mint most. Kiemelte, a tóparti önkormányzatokra komoly nyomás nehezedik, hogy a tulajdonukban lévő strandokon jelöljenek ki jégpályákat.

A korábbi évek gyakorlata az, hogy a nagyobb települések teszik ezt meg, várhatóan nem lesz ez másként most sem. Ezeken a strandokon különböző szolgáltatásokat is biztosítanak az üzemeltetők, és lehetőség szerint büfé is nyit, ahol forró teát, forralt bort és némi harapnivalót is lehet vásárolni. Bizonyos strandokon, ha tartós marad a jég vastagsága, szervezett programokkal várják majd a vendégeket – tette hozzá.

Forrás: MTI

 

Jégtáblák Balatonberénynél

Jégtáblák Balatonberénynél
Balatonberény

A viharos szélben összetört és feltorlódott jégtáblák a Balatonon, Balatonberénynél 2017. január 7-én. MTI Fotó: Varga György