Eddig több mint húsz csapat nevezett az V. Szilveszteri Regatta vitorlásversenyre, amely december 31-én Balatonlelléről indul, míg másnap Szigligeten több száz résztvevőre számítanak az Újévi Csobbanáson, amelyet hetedszer rendeznek meg.
Tóth Balázs, a regattát szervező balatonlellei BL YachtClub vezetője az MTI-nek elmondta: tavaly indították el a négy versenyből álló téli vitorlás-versenysorozatot, amelynek első része volt december elején az idén rekordszámú, 21 résztvevőt vonzó Mikulás Regatta. A szilveszteri megmérettetés a versenysorozat második állomása lesz. „A téli vitorlás versenyzés nagyon időjárásfüggő, volt, amikor a tó befagyása miatt elmaradt” – mondta Tóth Balázs. Hozzátette: minden óvintézkedést megtettek annak érdekében, hogy a résztvevők biztonságban hajózhassanak. „Aki elindul, és betartja azt a néhány alapszabályt, amely a téli hajózásnál elengedhetetlen, annak óriási élményben lehet része” – fogalmazott a főszervező. A több futamból álló V. Szilveszteri Regatta délelőtt 10 órakor indul a klub kikötőjéből, és várhatóan fél ötig tart. A versenysorozat a farsangi regattával folytatódik, majd a tavaszival zárul.
Balassa Balázs szigligeti polgármester az Újévi Csobbanásról az MTI-nek elmondta: idén január 1-jén közel ötszázan mártóztak meg a pár Celsius fokos Balatonban, amit több ezren néztek végig a partról. Ezúttal hasonló, vagy még nagyobb érdeklődésre számítanak, hiszen azóta az önkormányzat műjégpályát és szaunát is üzemeltet a strandján. A fürdőzésben résztvevőknek január elsején 11 órától kell regisztrálniuk, majd orvosi vizsgált következik. A közös csobbanásra a vízibicikli-, valamint az extrémfürdőruha-versenyt követően, 14 órakor kerül sor. A résztvevők ekkor hozzák ki a vízből a település Balatonba felállított karácsonyfáját, a fa tetején lévő üveg pálinka pedig a leggyorsabb fürdőzőé lesz.
Forrás: MTI